A távmunkáról
Az atipikus foglalkoztatási formák ismertsége és elterjedtsége szempontjából sereghajtók vagyunk Európában. Pedig bizonyos, - elsősorban informatikai - ismeretek birtokában ma már vannak olyan munkák, melyek nem feltétlenül csak a munkáltató cég távoli telephelyén, de otthonunkban, vagy az ahhoz közel eső távmunkaházban végezhetnénk.
folytatás
Több mozgást!
Akinek iskolás gyereke van érdemes elolvasnia az Origo egészség rovatában megjelent cikket. Meg persze annak még inkább, aki még kisebb gyereket nevel, hiszen a cikkben megszólaló szakemberek szerint a jelenleginél több mozgással megelőzhetők azok a tanulási nehézségek, részképesség zavarok, melyek a keveset mozgó gyerekeket fenyegetik.
folytatás
Kölyökparádé
Ezen a hét végén a Hungexpo területén szeretettel várják a gyerekekkel érkezőket. Október 21-23-ig rengeteg érdekes programmal szórakoztatják a hétvégi Kölyökparádé résztvevőit.
folytatás
Hírek archívum
Heti firka
Sport
Egyedül nevelő anyukával beszélgettem a minap. Kiskamasz fiáról esett szó, akiről egyik régebbi beszélgetésünk alkalmával elmondta, hogy jól érzi magát az új iskolában, és mivel szerencsére nem az a számítógép előtt ülő típus, mozgásigényét kielégítendő focizni jár egy közeli kölyökcsapatba. Azóta hónapok teltek el, nem esett szó a sportról, de most, hogy megint szóba került a gyerek mozgékonysága, rákérdeztem a focira. Bosszús fintor és legyintés volt a válasz. Először nem is ...
folytatás | archívumPszichológus szemmel
Az ünnepekről
Fiatal nagymama fogalmazza meg az ezidőtájt sokunkban kimondva, kimondatlanul bújkáló óhajt: "Közelednek az év végi ünnepek, Istenem, csak legyünk már túl rajta!" Hogyan látja ezt a pszichológus? Semmi sem stimmel: Kamaszoktól, ifjaktól hallom szinte ugyanezt a mondatot: Csak már túl lennénk rajta! (Például kötelező családi jelenlét, rokonlátogatások.) Vagy: Úristen! Már megint ünnepség! Akkor már inkább fizikaóra!Miért?Nyilván valami velünk, felnőttekkel nem stimmel.Mi hiányzik?Az intimitás, a spontán öröm, a belőlünk fakadó kedv.Sajnos ...
folytatás | archívumAktualitások
Egyszülős klub indul Tatabányán
Tatabányai egyedül nevelők figyelem! Hírt kaptunk a szervezőktől, hogy 2011. november 3-án délután ötkor egyszülős klub tartja első összejövetelét a Dózsakerti közösségi házban. A szervezők - Káfony Márta és Jakab Éva - sok szeretettel várnak minden egyedül nevelő szülőt, akik míg a gyerekek játszanak, egy tea mellett megoszthatják gondolataikat a hasonló helyzetben lévő sorstársaikkal. Az ismerkedő beszélgetést Káfony Márta mentálhigiénikus, a családsegítő intézet munkatársa vezeti. Kérdéseitekkel hozzá, vagy Jakab Évához fordulhattok. Elérhetőségük: Káfony ...
folytatás | archívumAktualitások
Idén is egyszülős hétvégéket szervez az Emmánuel közösség
Mint arról évek óta hírt adunk, ebben az évben is Budapesten rendezi meg az Emmánuel Közösség a három hétvégét magába foglaló - egyedül nevelő szülőknek segítséget nyújtó - "AVE hétvégesorozatot". Miről szólnak ezek a hétvégi összejövetelek? Kiket várnak? Miben tudnak segíteni a gyermeküket egyedül nevelőknek?Ezekre a kérdésekre ad választ alábbi levelük. Válás után: lesz-e a gyerekednek újból mosolygós szülője? Akinek a házassága válásba torkollik, úgy érzi, az élete kényszerpályára került. Nincs menekvés, egyértelművé ...
folytatás | archívumAktualitások
Nektek ajánlják
Sokféle ajánlatot, lehetőséget kapunk, ami érdekelhet titeket. Itt találjátok ezek listáját, mi közzétesszük, hogy ti elérjétek. Göcsejből a Csicsergő Szabadidőközpontból igazi tavaszi hangulatú program ajánlat érkezett.Nálunk már megérkezett az igazi tavasz. Kacsák és a hattyúk úszkálnak a tavon, a mókusok és a madárkák játszadoznak a Csicsergõ Szabadidõközpont gyönyörû parkjában. Túl vagyunk egy nagyon szuper márciusi hosszú hétvégén, és már készülünk áprilisi programjainkra.Elõttünk áll a pünkösdi hosszú hétvége, amire még van 6 ...
folytatás | archívum




