Az óvoda nagycsoportban sem iskola.
Az óvodás gyerek legfejlesztőbb tevékenysége a jéték, méghozzá a szabad játék, amit a felnőtt jelenléte megkönnyít, met elejét veszi a kisgyerekek közötti végeérhetetlen veszekedéseknek - és segít, mert a gyerekek tetszésük szerint bevonhatók a játékba. De nem kell - sőt nem is szabad -, hogy a felnőtt irányítsa a játékot fejlesztő, vagy egyéb szándékkal.
A játékon kívül másik legfontosabb élmény a kisgyerek életében - a mese. A mese világképet ad, tájékoztat jóról és rosszról, igen: életről és halálról, a valóságnak olyan mozzanatairól, melyeket a gyerekek átélnek, de amelyre felfogható magyarázattal csak a mese szolgál. Ha egy óvó néni sokat játszik és sokat mesél - és nyilván énekel is a gyerekekkel, vagy rajzolni is hagyja őket -, és meg is hallgatja, amit mondanak (még ha halandzsáznak is), és válaszol is nekik, akkor nagyjából már mindent megtett, amit a gyerek valódi szükségleteinek kielégítésére meg kell tennie a mindennapos gondozáson kívül.
A jó iskola-előkészítés az, ha a gyereket életkorának megfelelően kezeljük, a fentiek szerint - ekkor érik meg az iskolára magától, ha a körülményei egyébként megfelelőek - nem pedig az, ha tanítjuk.