Pozitív változás a tartásdíjaknál

Kedden került az Országgyűlés elé az a törvényjavaslat, amelynek révén egyszerűbb, gyorsabb és szigorúbb lesz az elmaradt tartásdíjak behajtása, a tartásdíj megelőlegezésénél lerövidülnek a határidők, a megelőlegezett tartásdíj maximuma a háromszorosára emelkedik - a jelenlegi 14 500 forintról több mint 50 ezer forintra. 
A törvényjavaslat elfogadása sok tízezer egyszülős család életét könnyítené meg. Erről a témáról olvashatjátok Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetőjének írását. 
Pozitív változás a tartásdíjaknál

Niki többször is hívott az elmúlt években – küzdött a tartásdíjjal. Vagyis a végén már nem is küzdött, egyszerűen csak feladta, mert ha összeadná, nem is tudom, hány óra, nap, hét jönne ki, amit ezzel töltött: ment a bíróságra, toporgott a végrehajtó előszobájában, próbálkozott a rendőrségen, de csak mentek a hónapok, aztán az évek, pedig Nikinek – a pénz mellett – az időből volt a legkevesebb. Nemcsak azért, mert egyetlen szülőként nevelte a fiúkat, hanem mert Zsomborról néhány éve kiderítették, hogy SNI-s – hogy utálta ezt a szót! – és három szülő idejét is felemésztette volna a fia működési módja. Ő meg csak egyedül volt.
De menni kellett a tartásdíj után, mert az egy keresetből egyre nehezebben kerekedett ki a hónap. 20-a táján mindig érezte, hogy automatikusan húzza be a féket, 28-án pedig már nem mindig vacsorázott. Ilyenkor örült, ha csak 30 napos volt a hónap. Pedig a volt férje nem szűkölködött, néha feldobta a Facebook a képeket, ahogy nyaral vagy éli az életét az új családjával. Ilyenkor gyorsan továbbgörgetett, hogy ne kelljen látnia.
Tegnap Niki megint felhívott: olvasta, hogy változások jönnek a tartásdíjak behajtásában, de nem igazán tudja, hogy ez neki segít-e. Elgondolkodtam, hogy biztosan nem Niki az egyetlen, aki most tele van kérdésekkel, úgyhogy hadd válaszoljak Nikinek így nyilvánosan.

„Kedves Niki! Igen, ez a mostani változás segít neked is, mégpedig sokat.
Először is nem neked kell futnod a fiúk pénze után. A bíróság évekkel ezelőtt megítélt utánuk egy tartásdíjat. Ha továbbra sem kapjátok meg a tartásdíjat, akkor az állam fizeti ki a gyerekeknek havonta ezt a pénzt. Nem kell futkosnod bíróságra, végrehajtóhoz, rendőrségre, nem kell magánnyomozót játszanod, nem kell megpróbálnod behajtani valamit, amit eddig sem sikerült. Ezt megteszi helyetted az állam.
Bár eddig is létezett megelőlegezés, ti sosem tudtátok igénybe venni, mert túl „sok” volt a bevételetek. Ami persze nagyon kevés volt, de a jogszabály 57 ezer forintot szabott meg felső határként, fejenként. Mivel ti hárman vagytok a családban, ez a határ 3x57 ezer vagyis 171 ezer volt, a te fizetésed pedig 195 ezer. Nem kaphattátok meg az előleget, mivel „túl sokat kerestél”. (Tudom, mit gondolsz, Niki, ne haragudj, ezt nem én gondolom így.) Most megszűnik ez a határ. Kereshetsz 195 ezret vagy akár 300-at is, akkor is megkapják a gyerekek a tartásdíjat, ami jár nekik.
Ha kaphattál volna megelőlegezett tartásdíjat, az legfeljebb 14 500 forint lett volna havonta. Legfeljebb. Most a 14 500 helyett 50 ezer forint a plafon. Nem tudom, hogy annak idején mennyit ítélt meg a fiúknak a bíróság, de te tudod és ennek megfelelően kapjátok meg majd a pénzt az államtól.
Kedves Niki! Engem már nem érint ez a változás, felnőtt a gyerekem meg egyébként is béke volt köztünk az apukájával. De most mégis nagyon örülök. Veled örülök, mert könnyebb lesz az élet, 28-án is lesz vacsora és az sem baj, ha 31-es napos lesz a hónap. Jobb lesz neked, és jobb lesz annak a sok-sok ezer anyukának, apukának, akiknek 20-30-40 vagy több ezer forinttal lesz magasabb a havi bevétele, amiből gazdálkodhat. Nagyon örülök nektek!
Üdvözlöm a fiúkat, Zsombort külön is!
Szeretettel: Anna”

 

Egyszülős Központ - Egy hely – Egy esély – Sok találkozás