Kulcs egy új kezdethez
Önkormányzati lakáspályázat Egyszülős családok számára a IV. kerületben
Egy lakás nem csak négy fal.
A biztonságos otthon azt is jelenti, hogy van hová hazamenned, van egy hely, ahol tervezgethetsz, megpihenhetsz, és ahol a gyerekek számára is kiszámítható, stabil környezetet teremthetsz.
Most egy ilyen lehetőséget szeretnénk megnyitni egy Egyszülős család számára Budapest IV. kerületében.
Az újpesti önkormányzattal együttműködésben-, a Habitat for Humanity Magyarország és az Egyszülős Központ közös projektjében egy teljesen felújított, 35 m²-es, egyszobás önkormányzati lakásban találhat új otthonra egy olyan Egyszülős család, akinek jelenleg nehézséget jelent a lakhatás megoldása.
A lakás 2027 második felében, teljesen felújított állapotban vehető át.
Kinek szól a lehetőség?
Olyan Egyszülős családok jelentkezését várjuk, akik:
● legalább két éve Budapest IV. kerületében élnek, és ezt legalább két éve fennálló lakó- vagy tartózkodási hellyel tudják igazolni;
● Egyedülálló szülőként nevelik gyermeküket
● jelenlegi lakhatási helyzetük nehézséget jelent számukra;
● olyan jövedelemmel rendelkeznek, amely alapján szociális alapú bérlőként szóba jöhetnek, ugyanakkor a lakás fenntartását és a bérleti díj megfizetését biztosítani tudják;
● ha korábban már volt önkormányzati bérleti jogviszonyuk, nincs ebből eredő tartozásuk, és korábban nem kellett önkormányzati lakásból kiköltöztetni őket.
Az otthon közös munka is
A lakás felújítása során azt szeretnénk, hogy a leendő lakó ne csak a kulcs átvételekor váljon az otthon részévé.
A családnak ezért vállalnia kell azt, hogy önkéntes munkával maga is bekapcsolódik a felújítás folyamatába.
Nem szakmunkát várunk, hanem részvételt, együttműködést és azt az érzést, hogy:
Ez az otthon egy kicsit a mi munkánk is.
Mit lehet tudni a lakásról?
● 35 m²-es
● egyszobás
● teljesen felújított állapotban adják át a családnak
● várható átadás: 2027 második fele
● várható havi bérleti díj: 35–40 ezer Ft
● a bérleti jogviszony hosszú távra tervezhető; az önkormányzat a szerződést évente felülvizsgálja és megfelelő együttműködés esetén megújítja.
Ha most azt érzed, hogy szükségetek lenne egy biztosabb otthonra…
…lehet, hogy ez a lehetőség éppen nektek szól.
Mit kell igazolni a pályázathoz?
Az egyszerűbb ügyintézés érdekében kérjük, hogy a jelentkezéshez az alábbi igazolásokat, dokumentumokat csatolják:
a legalább két éve fennálló IV. kerületi lakó- vagy tartózkodási hely igazolása;
az egyszülősséget igazoló dokumentum, például Egyszülős Kártya vagy a családi pótlékról szóló igazolás;
a bejelentett munkaviszonyt igazoló, az elmúlt 3 hónapra vonatkozó munkáltatói igazolás, vagy az egyéb biztosított jogviszonyt igazoló dokumentum (GYES, GYED, GYOD, GYET, CSED);
banki igazolás arról, hogy a bérleti díj megfizetéséhez szükséges összeg rendelkezésre áll;
igazolás arról, hogy nincs tartozásuk a bank felé;
amennyiben korábban vagy jelenleg önkormányzati lakásban éltek/élnek, annak igazolása, hogy nem volt szükség kiköltöztetésre.
A pályázat további feltétele, hogy a család olyan jövedelemmel rendelkezzen, amely alapján a lakás fenntartását és a bérleti díj megfizetését biztosítani tudja.
A beérkezett pályázatokat a Habitat for Humanity Magyarország és az Egyszülős Központ munkatársai dolgozzák fel. A kiválasztott pályázót ezt követően az önkormányzat hagyja jóvá.
Jelentkezni elektronikusan a linken található kérdőív kitöltésével tudnak: https://forms.gle/gS479mXAbyWEYdBS8
a mellékleteket az alberlet@egyszulo.hu email címen várjuk, illetve személyesen:
Egyszülős Központ Buda: 1122 Budapest, Magyar Jakobinusok tere 1. VAGY
Egyszülős Központ Pest: 1085 Budapest, Üllői út 30.
vagy postán: Egyszülős Központ, 1085 Budapest, Üllői út 30.
Amennyiben kérdésük van, az alberlet@egyszulo.hu email címre írjanak vagy hétköznapokon 9 és 17 óra között hívják a +36 20 611 5608 telefonszámot.
A jelentkezés határideje 2026. október 25.