Tornazsák | ÉLETMÓDHobbikocogóként kezdte, azóta a maratont is lefutottaOctober 20, 2017|Dobos Viktória Hobbikocogóként kezdte, azóta már az athéni maratont is lefutotta Estefán Zsolt. A két lányát évek óta egyedül nevelő édesapa szerint a sikerben semmi titok nincs: a futás tényleg fejben dől el, és ha jól csináljuk, akár még családi esemény is lehet a mozgás. Fotó: Estefán Lea Ritkaság, hogy valaki a negyvenhez közel dönt úgy, hogy nekivág a futópályának. Téged mi vett rá, hogy belevágj? Két - mondjuk úgy - lökésnek köszönhetem, hogy elkezdtem rendszeresen kocogni. Egyrészt volt, aki elrángasson az első néhány hónapra, másrészt az orvos tanácsolta, hogy mozogjak valamit. Merthogy fájt a derekam és ortopédushoz fordultam. Azóta azt szoktam mondani, hogy ülő munka mellett tényleg kell valami mozgás, ami estemben a futás lett. Előtte bicikliztem, ha nem is túl gyakran, de egy idő után csak a futás maradt, azóta porosodik a biciklim. Sokakkal beszélve az is kiderült számomra, hogy nem mindenkinek jön be a futás, és van, akiknek a térde nem bírja. Van ezer másféle sport. Az a lényeg, hogy szeresse az ember. Nekem már hiányzik, ha egy hét kimarad. Sokan abbahagyják a kezdeti fellángolás után, te ehhez képest elég messzire jutottál. Hogyan sikerült nem feladni? Egészen pontosan Athénig jutottam. De tényleg! A titok, hogy mindig valami apró célt tűzök ki magam elé. Először a Margitszigeten egy kör, aztán kicsit több. Egy idő után két kör. Azt bizonyos időn beül. A Budai-hegyekben egyre hosszabb szakasz felfelé. És így tovább. Aztán gondoltam egyet, és egy nagyobb célt kerestem magamnak. Lefutni a maratont. És ha már maraton, akkor legyen Maratonból Athénba. Mert Athénban él egy nagyon jó barátom, és a drukkolás tényleg plusz erőt ad. Egy laikusnak irgalmatlanul soknak tűnik 42 kilométer. Hogyan kezdtél rá edzeni? A saját fejem után. Mindig többet és többet futottam. Néhány hónappal az athéni maraton előtt találkoztam először olyan brossurával, amiben komoly edzésterv volt. Azt átnézve bizony nekem sem tűnt reálisnak, hogy lefussam a 42 kilométert. Fél év volt mögöttem a legalább egy év szisztematikus felkészülés helyett. De addigra már megvolt a repülőjegyem és befizettem a nevezést is. Menni kellett. Vagyis futni. Szerencsére a futás nagy része fejben dől el, és az erő beosztásán. Ezeket már tudtam, úgyhogy lefutottam életem első maratonját. Azóta még nem volt második. Milyen edzéstervet ajánlanál azoknak, akik szeretnének belevágni a futásba? Bevallom, én nem szoktam rá az edzéstervekre, mert össze-vissza van a munkahelyi beosztásom, pedig biztos hasznos lenne követni a menetrendet. Rendszeresség azért van: általában megpróbálok gyorsabb és lassabb tempót futni, a végét, az utolsó néhány száz métert megnyomni. Ez arra elég, hogy tíz kilométert bármikor, félmaratont pedig egy nagy levegővétel után le tudok futni. Amatőr hobbifutó vagyok, többre nem vágyom. Futni lényegében bármikor és bárhol lehet. És ma már olyan cipők vannak, amik kímélik a lábat. Szinte csak annyi az ember dolga, hogy egyiket rakja a másik után. Ha ennyire össze-vissza az időbeosztásod, hogyan tudod mindezt a napi rutinba beleilleszteni? A munkám mellett teljesen hektikus, hogy mikor van rá időm. Fáradtan nem, esőben sem megyek futni. Kinek van kedve elázni? Hidegben igen, de jól felöltözve és háztól házig, nehogy megfázzak. Kánikula idején inkább hajnalban, amikor még nincs nagy meleg. Persze csak akkor, ha sikerül felkelni és elindulni. Van bőven akadály! Néha egyébként a két lányomat is rá tudom venni a futásra. Tavaly például váltóban teljesítettük a tatai minimaratont. Rendszeresség ebben sincs, de jó, ha néha családi esemény is tud lenni a mozgás.Tags:futásmaratonEstefán Zsoltegyszülő