szakmai anyagokkonferenciákNigel Purkis előadása | Konferencia az egyszülős családokról 20072007/11/06 Nigel Purkis, a brit Gingerbread Egyszülős Családokért Egyesület alelnöke Egy európai hang az egyedülálló szülőkért Egyes becslések szerint az európai gyermekek következő generációjának minimum egyharmadát gyermekkoruk legalább egy részében egyik szülője egyedül fogja nevelni. Az Európai Unió jövőbeli jóléte azon múlik, hogy képes lesz-e a gyermekek számára a legjobb lehetőségeket biztosítani ahhoz, hogy sikeresek legyenek és kibontakoztathassák képességeiket. Azonban az egyszülős családban élő európai gyermekek továbbra is hátrányos helyzetben lesznek, hacsak ennek a csoportnak a hangja egész Európában nem lesz hallható. Néhány országban ez a hátrány az egyedülálló szülők ‘láthatatlanságából’ adódik: családi állapotukat hivatalosan el sem ismerik. Más országokban az egyedülálló szülők és gyermekeik szükségleteit ugyan elismerik, de nem tesznek semmit érdekükben. Ebben a rövid előadásban arról szeretnék szólni, hogy az Egyesült Királyságban milyen lépések történtek, hogy még mennyi a tennivaló, és hogy milyen tanulságok vonhatók le a brit tapasztalatból. Előadásomban amellett érvelek, hogy az egyedülálló szülők szükségleteinek kielégítése olyan feladat, melyen osztoznia kell az államnak a magán szektorral és az önkéntes szervezetek és társadalmi vállalkozások alkotta harmadik szektorral. Érvelésem részét képezi az is, hogy az egyedülálló szülők szükségleteinek kielégítése és törekvéseik támogatása alapvető fontosságú a lisszaboni célkitűzések, azaz a teljes foglalkoztatás és a társadalmi igazságosság (mint a jólét alapfeltételei) megvalósításához. Elsőként azonban fontos megérteni, hogy mit jelent egyedülálló szülőnek lenni. Ez természetesen minden országban mást és mást jelent, de vannak olyan jellemzők, melyek minden egyszülős családra érvényesek bárhol a világban. Lássuk a brit modellt. Az egyszülőség jellemzői Gyakori a vélekedés, miszerint az egyedülálló szülők többsége tinédzserkorú. Az Egyesült Királyságban csak 3 százalékuk 20 év alatti, az átlagéletkor 36. Az egyszülőség sokszor jelenik meg úgy a közvéleményben, mintha valamiféle “életmód választás” lenne, de ez messze van a valóságtól, legalábbis az Egyesült Királyságban. A legtöbb egyedülálló szülő párkapcsolatban élt, mielőtt egyedül maradt az ebből a kapcsolatból származó gyermekeivel vagy elhalálozás, vagy a kapcsolat felbomlása miatt. Az egyszülőség állapota átlagosan 5 évig tart, ami után a szülők vagy új partnert találnak, vagy pedig gyermekeik felnőnek. Ahhoz hogy megfelelően kezeljék ennek a csoportnak a szükségleteit először meg kell érteni az egyszülőség jellemzőit. A feltételezés, miszerint az egyszülőség életmódbeli választás, állandó létállapot, vagy pedig főként ifjúkori sajátosság, komoly félreértésekhez és rossz döntésekhez vezet a kérdés kezelését célzó stratégia kidolgozásakor. Fontos az egyszülőség okait is megérteni. Sok társadalmi vita folyt már a “családi értékek csődjéről”, vagy a támogatási rendszernek az egyszülőség terjedésére gyakorolt hatásáról. Az Egyesült Királyságban azonban az egyedülálló szülők száma az 1980-as és 90-es években nőtt jelentősen, amikor a nekik járó juttatásokat csökkentették. A gazdasági recesszió, a munkanélküliség, az eladósodás és az otthon elvesztése jelentős mértékben hozzájárult a kapcsolatok felbomlásához, következésképpen az egyedülálló szülők számának növekedése is ezekben az okokban keresendő. Az elmúlt 10 évben tapasztalható gazdasági stabilitás és a javuló életszínvonal alig változtatott az egyedülálló szülők arányán Nagy-Britanniában. Az állam szerepe Az egyszülőség problémájára adott válaszokról folyó viták Nagy-Britanniában, ahogyan más országokban is, két kategóriába sorolhatók: az egyik szerint az egyedülálló szülők számára a legjobb megoldás a házasság, a másik szerint pedig a foglalkoztatás. Az első kategóriába tartoznak azok a megoldási javaslatok, melyek komolyabb anyagi ösztönzőket ajánlanak a házasodási hajlandóság növelése érdekében. A második kategóriába eső megoldások között található például a brit “Új Egyezség az Egyedülálló Szülőkért” elnevezésű kormánykezdeményezés. A lisszaboni program egyik alaptétele az, hogy a foglalkoztatás növelése hozzájárul a jólét növekedéséhez, mind az egyénre, mind a gazdaság egészére vonatkozóan. Az elmúlt évtizedben ez a megközelítés érvényesült az Egyesült Királyságban. Ebben az időszakban az egyedülálló szülők foglalkoztatása jelentősen növekedett, az összes egyedülálló szülőt figyelembe véve 45%-ról 57%-ra. Ez az arány elmarad mind a brit kormány által kitűzött 70 %-tól, mind maguknak az egyedülálló szülőknek az elvárásaitól, akiknek többsége szívesen dolgozna ha megfelelő munka- és gyermekfelügyeleti lehetőség állna rendelkezésükre. Mindenesetre jelentős előrelépésként könyvelhetjük el, mely a New Deal program keretén belül és a Jobcentre hálózaton keresztül kiosztott célzott támogatások, a kiterjesztett gyermekgondozás és a növekvő általános foglalkoztatás együttes eredményeképpen jött létre. Ez az eredmény olyannyira jelentős, hogy az egyedülálló szülők munkába állási rátája hasonló más csoportokéhoz. A foglalkoztatási arányuk egészében alacsonyabb, mert a munkaviszonyból való kiesésük az átlag kétszerese. A szülők egyharmada hagyja ott munkáját párkapcsolata felbomlása után. Nagy-Britanniában most olyan rendszabály bevezetését tervezik, melynek értelmében az egyedülálló szülőknek munkát kell keresniük, mikor legfiatalabb gyermekük betölt egy bizonyos életkort: ez jövőre a gyermek 12 éves korától, 2010-től pedig 7 éves korától lesz elvárás. Ez a javaslat kapcsolódik ahhoz, hogy a tervek szerint 2008-tól minden középiskolában, 2010-től pedig az általános iskolákban is meghosszabbítják a tanítási napokat a gyermekfelügyelet biztosítása érdekében. A brit kormány azzal érvel, hogy meggyőződése, hogy ezek az intézkedések kellenek a 70 százalékos foglalkoztatás eléréséhez, amely pedig ahhoz szükséges, hogy 2010-re a gyermekszegénység felére csökkenhessen. Ugyanakkor ez a hozzáállás heves vitákat gerjeszt, mivel jelentősen eltér az eddig olyan sikeresen alkalmazott, főként az önkéntességre alapozott ösztönzés és támogatás módszerétől. A civil szervezeteket aggasztja, hogy ezek a javaslatok megszegik az elvet, miszerint a legjobban a szülők tudják eldönteni, hogy gyermekeik igényeinek az felel-e meg jobban, hogy dolgoznak, vagy otthon maradnak velük. Aggodalmak vannak azzal kapcsolatban is, hogy ez a megközelítés majd ellenkező hatást vált ki, és inkább lebeszéli az embereket arról, hogy segítséget kérjenek a munkába állásukhoz, attól való félelmükben, hogy így segélyektől és juttatásoktól esnek el. Sokan szkeptikusan viszonyulnak ahhoz is, hogy a szükséges gyermekfelügyelet valóban rendelkezésre áll-e majd. Az üzleti szféra szerepe A munkaadóknak komoly szerepe van abban, hogy segítséget nyújtsanak az egyedülálló szülőknek munkahelyi és családi kötelezettségeik egyensúlyban tartásához. Ahogyan korábban mondtuk, a szülők gyakran otthagyják munkájukat, mikor párkapcsolatuk felbomlik. Ha ezekben az időszakokban a munkáltatók nagyobb rugalmasságot ajánlanak, akkor ezzel értékes dolgozókat tarthatnak meg, és elkerülhetik a munkaerő fluktuációval, képzéssel és munkaerő-toborzással kapcsolatos gondokat. A demonstrációs projektek, mint például a Marks&Start program, melyet a Marks&Spencer és a One Parent Families (Egyszülős Családok) szervezete közösen működtet, jelentős hatást gyakorolhatnak az egyedülálló szülők munkavállalására. A program, melyet az Európai Bizottság a legjobb gyakorlat példájaként ismert el, munkakészség képzést, és munkahelyi gyakorlatot biztosít a leendő munkahelyen a dolgozók soraiból kikerülő mentorok bevonásával. A program nem csak az egyedülálló szülők munkába állását segíti sikeresen, hanem a folytatólagos támogatás biztosítása révén a munkában maradásukat is. A Marks&Start programot mintaként használta a brit kormány egy új hálózat létrehozására: A Local Employment Partnerships (Helyi Foglalkoztatási Társulások) a JobCentre Plus (munkaügyi központ) és körülbelül 120 nagy munkáltató között közvetít Nagy-Britanniában. A harmadik szektor szerepe Nagy-Britanniában erősen szorgalmazzák, hogy a harmadik szektor (önkéntes és közösségi szervezetek és a társadalmi vállalkozások) vállaljon nagyobb szerepet a közszolgáltatásokban, elsősorban olyan területeken, mint az egyedülálló szülők foglalkoztatása. Az előbbiekben ismertetett program a sikeresen továbbfejleszthető megközelítés példájaként szolgál. Újabb javaslatok születtek a harmadik szektor kormányhivatalokkal együttműködő szolgáltatóinak nagyobb mértékű bevonására az egyedülálló szülők képzésébe és foglalkoztatásába. Ezeknek a javaslatoknak az áll a hátterében, hogy bár a JobCentre Plus megfelelően segíti az egyedülálló szülők munkába állását, de eszközök hiányában már nem tud segíteni a munkaerőpiacon maradásban. Ezt a fajta folytatólagos támogatást hatékonyabban tudják biztosítani a civil szervezetek. A harmadik szektor szerepe azonban nem korlátozódik az egyedülálló szülők foglalkoztatásának segítésére. Alapvető funkciója van a lobbizásban, a stratégia kidolgozásában és kutatásában, a támogatásban, a tájékoztatásban és a tanácsadásban. A The National Council for One Parent Families (Az Egyszülős Családok Nemzeti Tanácsa) már csaknem 90 éve teljesíti ezt a funkciót, azóta, hogy 1918-ban a “National Council for the Unmarried Mother and Her Child” (A Leányanya és Gyermeke Nemzeti Tanácsa) néven megalakult. Nemrégiben a szervezet egybeolvadt a másik vezető brit egyedülálló szülőket képviselő szervezettel, a Gingerbreaddel. Az OPF|Gingerbread évente körülbelül 50000 egyedülálló szülőnek ad felvilágosítást és tanácsot telefonon vagy interneten. Ahogyan már korábban említettük, a szervezet egyedülálló szülők százainak segít munkát találni minden évben. Kutatással is foglalkozik, részt vesz a stratégiai irányvonal megvitatásában, továbbá képzést nyújt nem csak a szülőknek, de a velük foglalkozó szakembereknek is. Az országszerte működő Gingerbread (Mézeskalács) csoportokon keresztül a szervezet aktív részt vállal a sok egyedülálló szülő által megtapasztalt társadalmi elszigeteltség, kirekesztettség megszüntetésében, de ugyanakkor anyagi támogatást is közvetít az egyedülálló szülőknek és gyermekeiknek árengedmények és adományok formájában az üzleti szférából. De a legfontosabb az, hogy képviselik az egyedülálló szülőket, érdekükben hangjukat hallatják a nyilvános és a programalkotó vitákban. Bár a szervezetet az egyedülálló szülők nagyra értékelik, és a stratégia-tervezők is tisztelik, európai szinten ritka jelenségnek számít. Annak ellenére, hogy sok európai országban, például Magyarországon is nagyon magas az egyedülálló szülők aránya, kevés hasonló támogató szervezet működik az Európai Unióban. Egy hang az európai egyedülálló szülőkért Sok egyedülálló szülőt érintő határozatot nem is a helyi vagy a nemzeti kormányok hoznak, hanem az Európai Bizottság, az Európai Parlament és a Miniszterek Tanácsa. Sok tekintetben ez így helyes. Az uniós szintű foglalkoztatási célok, a lisszaboni program, a szegénység és a társadalmi kirekesztés felszámolása csak összeurópai cselekvéssel valósítható meg. Jelenleg azonban az egyedülálló szülőknek még nincs egész Európában jól hallható hangja. Nincs olyan mechanizmus, amely összehangolná az egyedülálló szülőket képviselő tagállami szervezetek tevékenységét. Sőt, ami még rosszabb: sok tagállamban nem is létezik ilyen szervezet. Az előbb ismertetett brit OPF|Gingerbread által nyújtott szolgáltatások köre nagyon hiányzik más országokból, ahol legalább ekkora, ha nem nagyobb igény lenne rá. Ezért is van ennek a budapesti konferenciának ilyen nagy jelentősége. Mert nem csak az egyszülős családok számára nyújtandó szolgáltatások magyarországi bevezetését jelzi, hanem lehetőséget is ad a kapcsolatfelvételre és további együttműködésre az uniószerte működő tagszervezetek között. Az OPF|Gingerbread büszke arra, hogy segíthetett Nagy Annának és munkatársainak a magyarországi testvérszervezet létrehozásában. Az elmúlt időszakban hatékonyan működtünk együtt, hogy ezeket a kérdéseket az Európai Bizottság és Parlament elé tárjuk. Eljött az ideje, hogy a már lefektetett alapokra építsünk, annak érdekében, hogy a magyarországi egyedülálló szülők és gyermekeik megkapják azokat a szolgáltatásokat, melyekre szükségük van, és a hangot, amit megérdemelnek. Itt az ideje, hogy megerősítsük kapcsolatainkat más hasonló szervezetekkel az Európai Unióban, hogy biztosak lehessünk abban, hogy az egyedülálló szülőknek és gyermekeiknek valóban van egy hangja, mely egész Európában hallható.