Blog
Szilvia blogja: Ilyen az élet kisbabás egyszülőként nyáron
Itt a nyár, mindenki jön-megy, a szülők örülnek, mert nem kell lekötni a babát, nem kell annyit foglalkozni vele, hiszen a sok program eleve lefoglalja. Egyedülálló szülőként megtapasztalom, hogy esetünkben ez sem így van.„Egy más világban érezhettük magunkat”: így nyaraltak az egyszülősök Zánkán
Hetvenhét gyerek, hét felnőtt kísérő és hat fantasztikus nap a Balaton partján – röviden így lehetne összefoglalni a zánkai Erzsébet-tábor júliusi turnusát, ahova az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány segítségével jutottak el a csoport tagjai. A gyerekek Veszprémből, Pécsről, Dombóvárról, Egerből és Nagykanizsáról érkeztek, többen közülük még egyáltalán nem jártak a Balaton partján. Nem csoda, hogy fantasztikus beszámolót kaptunk az egyik felnőtt kísérőtől, Ildikótól.Szilvia blogja: a kislányom előtti életem margójára
Szilvia blogja: a kislányom előtti életem margójára. Amikor úgy döntöttem, hogy vidékre költözöm kislány születése után, nem igazán foglalkoztam azzal, hogy lényegében teljesen hátrahagyom az addigi környezetemet, a barátaimat. 11 hónap elteltével már tudom: újra kell építeni az életemet.