Páratlan moziestek az Egyszülős Központban

Páratlan moziestek az Egyszülős Központban

Igazi mozihangulattal várunk minden hónapban páratlan moziestünkön, egyszülős élethelyzetről szóló filmekkel. Lesz popcorn, üdítő és persze óriási mozivászon. Ez a pár óra csak rólad szól és a kikapcsolódásról. Annak érdekében, hogy felhőtlenül élvezhesd a filmet, a program idejére gyerekfelügyeletet is biztosítunk. Ha a film után is maradnál velünk, egy kötetlen beszélgetéssel várunk a filmről.

Az első alkalommal az Egy szép reggelen c. filmet nézheted meg velünk. A vadonatúj francia film egy kislányát egyedül nevelő anyáról szól, aki amellett, hogy tolmácsként dolgozik, édesapját is gondozza. Majd egy nap beköszönt életébe a szerelem, egy régi barát személyében. Bár a férfi nős, ellenállhatatlan erejű vonzalom bontakozik ki közöttük, és viszonyba kezdenek. A szenvedélyes, boldog pillanatok mellett azonban egyre gyakrabban jelenik meg a csalódás, a veszteség és fájdalom is. A film főszereplőjének, Sandrának egy idő után kicsúszik a keze közül az irányítás, és napról napra nehezebb döntéseket kell meghoznia mind apja ápolásával, mind pedig saját életével kapcsolatban.

Az Egy szép reggelen c. film érzékeny, intenzíven átélhető, hangulatos, és minden fájdalma ellenére mély optimizmusról tanúskodik. 

Időpont: 2022. november 3. (csütörtök), 18.30 óra

Helyszín: a budai Egyszülős Központ 

Létszám: max. 30 fő

A program Egyszülős Kártyával vehető igénybe. Ha még nincs Egyszülős Kártyád, itt tudod kiváltani

A program ingyenes, de regisztrációs díjhoz kötött, amelyet a részvétel esetén a következő munkapon visszautalunk*

Regisztrációs díj: 1500 Ft/család

*Azok, akik a programon a regisztráció ellenére nem vesznek részt, vagy a megadott határidőig nem mondják le a jelentkezésüket, a regisztrációs díjat nem utaljuk vissza. Az összeget adománynak tekintjük.

A programon való részvétel csak a regisztrációs díj beérkezése után válik véglegessé.

Jelentkezni a kérdőív kitöltésével lehet.

►►►JELENTKEZÉS►►►

Az elfogadott jelentkezéseket válasz e-mailben igazoljuk vissza. Az e-mailben leírtak szerint történik a végleges regisztráció.

Időpontfoglalás

Belépő: 0 Ft,-

Helyszín

Hol: Egyszülős Központ BUDA
Cím: Budapest 1122 Magyar jakobinusok tere 1.