Blog

Jógázni a kicsikkel is lehet, nem is akárhogyan
Ha a jógára gondolunk, sokszor fiatal, hajlékony nők gyakorlatai jutnak eszünkbe, pedig ez a mozgásforma a valóságban teljesen mást jelent. Ráadásul a jóga nemcsak a felnőttek egészségére van jótékony hatással, hanem már egész kicsi gyerekeknek is hihetetlen módon javítja a mozgásfejlődését. Rájuk gondolt Bánhidi Dóra is, amikor megalkotta az Erdei Jógakalandot, a mesekönyvet, ami játékosan ismerteti meg a gyerekeket a jóga világával.
Hogyan legyünk édesanyák és édesapák egyszerre?
Esti beszélgetések – ez a neve az Egyszülős Alapítvány új online programjának, amivel mostantól minden második csütörtökön találkozhattok. Az interaktív beszélgetések lényege, hogy ki sem kell lépned a lakásból: Győri Ildikó pszichológus, lapunk szakértője az internet segítségével házhoz jön és tanácsokat is ad minden olyan témában, ami az egyszülősöket érintheti.
Hobbikocogóként kezdte, azóta a maratont is lefutotta
Tornazsák | ÉLETMÓDHobbikocogóként kezdte, azóta a maratont is lefutottaOctober 20, 2017|Dobos Viktória Hobbikocogóként kezdte, azóta már az athéni maratont is lefutotta Estefán Zsolt. A két lányát évek óta egyedül nevelő édesapa szerint a sikerben semmi titok nincs: a futás tényleg fejben dől el, é (...tovább)
Pikáns és egészséges: ezért szeretjük a gránátalmát
Gyönyörű, pikáns és annyira egészséges, hogy oldalakat lehetne írni az élettani hatásairól. Kicsit macerás a csodás rubinvörös magokhoz hozzájutni, de a youtube-on több trükköt is bemutatnak. Higgyétek el, érdemes megdolgozni értük.
Figyelj oda a gyerekedre! Egy nevelési tanácsadó segélykiáltása
A mai gyermekek borzalmas érzelmi állapotban vannak – ezt természetesen nem mi mondjuk, de ezzel a mondattal kezdte nemrég cikkét Kanada egyik legismertebb nevelési tanácsadója. Victoria Prooday tanácsaival kanadai szülők tízezreinek segített már gyereknevelési tippjeivel, de van egy aggasztó jelenség, amely miatt ő is megkongatta a vészcsengőt. Ez pedig a fáradt, izgő-mozgó, unott, impulzív, figyelmetlen és stresszes gyerekek növekvő száma.
A pszichológus tanácsai: nevelhetek egészséges gyereket egyedül?
Esti beszélgetések – ez a neve az Egyszülős Alapítvány új online programjának, amivel mostantól minden második csütörtökön találkozhattok. Az interaktív beszélgetések lényege, hogy ki sem kell lépned a lakásból: Győri Ildikó pszichológus, lapunk szakértője az internet segítségével házhoz jön és tanácsokat is ad minden olyan témában, ami az egyszülősöket érintheti. (Azt, hogy hogyan tudsz bekapcsolódni, ezen a linken elolvashatod.)
Öt eddig ismeretlen adat az egyszülős anyukákról
Elkeserítő jelentést hozott nyilvánosságra a héten a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete (European Institute for Gender Equality – EIGE). Éves tanulmányuk szomorú képet festett le arról, milyen is a magyar nők helyzete az Európai Unióban: a több mint 164 oldalas összefoglaló szerint nálunk csak a görög lányok és asszonyok élnek rosszabbul a kontinensen.
Gyerektartási kálvária egy válófélben lévő édesapa szemével
Sok szó esik a gyermektartásdíjat nem, vagy csak rendszertelenül fizető, a jövedelmekkel trükköző, a saját gyerekeiken mindenáron spórolni akaró elvált apákról, akik ezzel megnehezítik a volt párjuk és rajta keresztül a gyerekeik életét. Tele van ezzel a témával az internet és a nyomtatott sajtó, az olvasók többsége pedig általában felháborodva ítéli el ezeket az embereket – a legtöbb esetben valószínűleg jogosan. De mit tegyen egy apa, ha volt felesége sokkal több pénzt akarna belőle kicsikarni, mint amennyit megengedhetne magának? Így járt Sándor, akinek válópere még mindig nem ért véget az anyagiak miatt, és aki az Egyszülős Magazinnak mesélt történetéről.
Gyerektartási kálvária egy válófélben lévő édesapa szemével
Sok szó esik a gyermektartásdíjat nem, vagy csak rendszertelenül fizető, a jövedelmekkel trükköző, a saját gyerekeiken mindenáron spórolni akaró elvált apákról, akik ezzel megnehezítik a volt párjuk és rajta keresztül a gyerekeik életét. Tele van ezzel a témával az internet és a nyomtatott sajtó, az olvasók többsége pedig általában felháborodva ítéli el ezeket az embereket – a legtöbb esetben valószínűleg jogosan. De mit tegyen egy apa, ha volt felesége sokkal több pénzt akarna belőle kicsikarni, mint amennyit megengedhetne magának? Így járt Sándor, akinek válópere még mindig nem ért véget az anyagiak miatt, és aki az Egyszülős Magazinnak mesélt történetéről.
Kipróbálnád a futást? Ezeket a tippeket érdemes megfogadnod
Futni a legegyszerűbb sport: csak felveszel egy futócipőt, keresel egy félreeső utcát és nekivágsz. Mi több, ideális egyedülálló anyáknak is, hiszen akár napi fél óra is elég, hogy formába lendülj. A fenti két mondatot rengetegszer hallottam már én is, mégis, amikor tavaly szeptemberben nekikezdtem, hamar rá kellett jönnöm, hogy a futás azért ennél jóval bonyolultabb, és nem árt tudni néhány alapszabályt, ha valóban komolyan gondolod az edzéseket.
Mennyit kérhetek a volt férjemtől, ha hivatalosan nem váltunk el?
Szerencsésnek mondhatom magam, mert amikor a férjemmel úgy döntöttünk, hogy különválunk, mindketten igyekeztünk dráma nélkül megoldani a szétköltözést. Nem is annyira magunk miatt – bár érthetően mindkettőnket megviselt a döntésünk – hanem a gyerekek érdekében. A fiam akkor ment iskolába, a lányom pedig harmadikos volt, pontosan tudtuk, hogy ez az időszak egyébként is megterhelő mindkettőjüknek, főleg, ha még ha azzal is meg kell küzdeniük, hogy apa elköltözik.
A tartásdíj hónapja: tények és tévhitek a tartásdíjról
Az Egyszülős Központ kutatásaiból az derült ki, hogy az egyedülálló szülők második legnagyobb gondja a megélhetési problémák, melyek szoros összefüggésben vannak a tartásdíjhoz való rendszeres hozzájutás bizonytalanságaival. A központ munkáját segítő ügyvédek és számos érintett tapasztalatai alapján összeállítottuk, hogy milyen tévhitek övezik ezt a kérdést. Magazinunkban pedig egész októberben sok, a tartásdíjjal kapcsolatos cikket olvashatnak olvasóink.
Telt már el úgy napod, hogy senkihez sem tudtál szólni? Sok idősnek igen
„Nagyon szeretnék nagyszülőt találni pár hónapos kislányomnak. Nekem már nem élnek a szüleim, a másik oldalon van egy "nagyi", de nem kíváncsi az unokájára se. Mindenki vágyik a szeretetre, nekünk pedig van egy rész a szívünkben, amit egy nagyszülőnek tartogatunk. Szeretném, ha Saci is átélhetné a sok élményt, a nagyszülői kényeztetést, a meghittséget, a közös családi ebédeket, egy-egy finom nagyi által sütött süti izét. Jó lenne, ha rajtunk kívül is lenne bizalmasa, akihez fordulhat gondjával, örömével. Minőségi együtt töltött időt szeretnénk, igazi családias légkört. Segítséget kérünk és mi is segíteni szeretnénk - nem anyagiakban, hanem tettekben, törődésben.”
Levél a férjem új barátnőjének. Gabi története
 Vannak olyan pillanatok az életben, amikor úgy érzed, nem tudod magadban tartani az érzéseidet. De mi történik akkor, ha ezt a volt férjed új párjának akarod elmondani? Leírod levélben. Ezt tette Gabi is, aki velünk is megosztotta gondolatait. 
Ezeket az előítéleteket felejtsd el az egyedülálló anyukákról
Már tizenkét éve nevelem egyedül a fiam, és be kell valljam, ilyen rövid idő alatt is nagyot változott a világ. Amikor kiderült, hogy terhes vagyok, még a barátnőim közül is volt, akik nem értette, miért vállalom a nevelését apa nélkül. A munkahelyemen pedig néhányan összesúgtak a hátam mögött, mondván, biztosan én tehetek róla, hogy elhagytak.